Én vagyok a Pongrácz család szeme fénye, anyát imádom, apát meg egyetlen puszival le tudom venni a lábáról, legyen az mozi, vagy új ruha. Bár, ha mindent tudnának rólam a szüleim, akkor aligha lenne ilyen jó véleményük rólam. Élvezem a magyarországi életet, különösen a bulizást, a haverokat, a flörtölést. Azt hiszem, a kortársaimnál érettebb vagyok, ezért aztán tapadnak rám a fiúk, de én inkább a jóképű harmincasokat kedvelem. És vannak ilyenek a tanári karban is. Fogalmam sincs, hogy mi leszek majd, de ez egyelőre nem is érdekel. Inkább a vásárlás, a ruhák, a pasik. Szerencsére nem látszik, hogy még csak tizenhét vagyok, ezért bárhova beengednek, bármivel kiszolgálnak, csak otthon kell találnom valami kifogást.