Azt hiszem egyetlen dolgot tudok biztosan: a szépség nem boldogít. Mert ha nem így lenne, akkor én lennék a legboldogabb ember a világon, hiszen én vagyok a legszebb. Sajnos Előd sem boldogít, pedig mindenünk megvan: gazdagok vagyunk, szép autókkal járunk, bármit megvehetünk. Elődben az imponált, hogy olyan erős, határozott és ügyes. Ha valamit akart, azt mindig elérte. Talán a kastély az egyetlen, ami kicsúszott a kezei közül. Ezért aztán folyton azzal nyaggat, hogy beszéljek anyámmal, győzzem meg, hogy az ő elképzelése fontosabb a falunak, mint a Pongráczéké, de ez lehetetlen. Anyámmal nem lehet ilyesmiről beszélni, meg haragszik is rám, amióta abbahagytam a jogot a diploma előtt az esküvő miatt.